↑
elfelejtett jelszó

MIC Alkusz

2026. október 15.
Előzetes egészségügyi elbírálás a GRAWE életbiztosítások esetében

Kedves Igazgatónők, kedves Igazgató Urak, kedves Munkatársak!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket az előzetes egészségügyi elbírálás lehetőségére, amely segítséget nyújthat a várható szerződési feltételek előzetes tisztázásában.

Az előzetes egészségügyi elbírálás kezdeményezéséhez az alábbi dokumentumok szükségesek:

  • az ügyfél korábbi, releváns orvosi dokumentációja (zárójelentések, szakorvosi leletek, ambuláns lapok stb.),
  • a kitöltött ajánlati lap az ügyfél szándékának megfelelő módozattal, kiegészítőbiztosításokkal és biztosítási összegekkel.

Az előzetes egészségügyi elbírálás különösen javasolt azon ügyfelek esetében, akik:

  • előzménybiztosításokkal, meglévő életbiztosítási szerződésekkel rendelkeznek,
  • magas biztosítási összeget szeretnének igényelni,
  • korábbi vagy jelenleg is fennálló betegséggel, egészségügyi problémával rendelkeznek.

Az előzetes elbírálás eredményeként még a szerződéskötést megelőzően tisztázható, hogy a biztosító milyen feltételekkel vállalja a kockázatot, illetve szükség van-e további vizsgálatokra vagy dokumentumok benyújtására.

Az előzetes egészségügyi elbírálást az info@grawe.hu e-mail címen tudjátok kezdeményezni. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni:

„Előzetes egészségügyi elbírálás”

A levélhez minden esetben csatolni szükséges a rendelkezésre álló orvosi dokumentációt, valamint a kitöltött ajánlati lapot.

Kérünk Benneteket, hogy az érintett ügyfelek esetében vegyétek figyelembe ezt a lehetőséget.

Köszönjük az együttműködéseteket!

Üdv,

MIC Iroda

A hír elérési útja:
http://micalkusz.hu/aktualis?&news_id=557&page=details